Egy tudatosan megválasztott hidraulikaolajjal, akár kétszámjegyű energiacsökkentés érhető el

Energiafogyasztás csökkentés hidraulikaolajjal – már lehetséges!

Egy tudatosan megválasztott hidraulikaolajjal, akár kétszámjegyű energiacsökkentés érhető el

Az elmúlt hónapokban az energiaárak drasztikus emelkedésével egyre nagyobb külső és belső nyomás nehezedik a cégekre, hogy fenntarthatóbb módon működjenek. Az energiafogyasztás csökkentése szektortól függetlenül minden vállalatnál napirenden van. Egy tudatosan megválasztott hidraulikaolajjal, akár kétszámjegyű energiacsökkentés érhető el.

„Számos cég eddig egyáltalán nem foglalkozott az energiahatékonyság kérdésével, ami nem meglepő, hiszen a nem energiaintenzív-iparágakban mindeddig az energiaköltség a cég teljes költségvetésének pár százalékát kitevő, az évek alatt alig változó, szinte fix költségnek számított” – magyarázza Kepka György, az EnergyHub Energetikai Tanácsadó Kft. partnere.

„A gyártóiparban a cégek energiafogyasztásának – és kiadásainak – sokszor második vagy harmadik legnagyobb tételét a technológia adja és sokan nem is gondolnak bele, hogy egy megfelelő módon megválasztott olajváltással milyen mértékű energiamegtakarítást lehet elérni” – teszi hozzá Tamás Tamás, a Shell kenőanyagok magyarországi forgalmazója, az Orbico Kft. kenőanyag-üzletágvezetője.

Kétszámjegyű energiacsökkentés

A piacon már elérhetők olyan szintetikus, nagy teljesítményű hidraulikaolajok melyek segítenek a gyártógépek üzemeltetésének energiahatékonyságát növelni, anélkül, hogy a rendszer védelme, tartóssága vagy a berendezéseik karbantartási folyamatai, üzemvitele tekintetében kompromisszumot kellene kötni. Egy kiemelkedő minőségű hidraulikaolaj megnöveli a berendezés élettartamát, segít kiterjeszteni az olajcsere-periódust, csökkenteni a karbantartási költségeket, miközben megfelelően véd a kopás ellen és az olajnak hosszú élettartamot biztosít. Hamumentes, kopásálló adalékának és alacsony kéntartalmú alapolajának köszönhetően továbbá csökkenti a környezeti terhelést is.

Az Orbico által elvégzett üzemi tesztek során több iparágban is jelentős energiafelhasználás-csökkentést tudtak elérni egy kiváló minőségű hidraulikaolaj használatával. Az Audi Hungária megmunkáló központjában 6%-kal sikerült csökkenteni az energiafelhasználást, ami az üzemben működő összes (27 darab) gépre vonatkoztatva éves szinten mintegy 4,3 millió forintos megtakarítást jelent. Ugyanezzel a termékkel a Jász-Plasztik Kft. műanyagfeldolgozó üzemében 9,5%-kal csökkent a fröccsöntő gépek energiafelhasználása, ami átlagos felhasználást feltételezve összességében évi 12%-os költségmegtakarítást jelent. Egy fröccsöntő üzem tesztje pedig szintén hasonló eredményekkel – 11%-os energiamegtakarítással – zárult. További tesztek is zajlanak napjainkban.

Megéri egy ilyen befektetés?

„Korábban az energiahatékonysági beruházások hosszú távú befektetésnek számítottak, a jelenlegi energiaárak mellett már 1-2 hónapos időtávon belül visszahozhatják a szükséges ráfordítást” – teszi hozzá Kepka György. A jelenlegi volatilis gazdasági környezetben pedig egy energiahatékonysági beruházás már nem csak egy versenyképességet növelő eszköz lehet, hanem egy cég fennmaradását is segítheti.

„Azt sem szabad elfelejteni, hogy az energetikai beruházások általában nem csak az energiafogyasztást csökkentik, hanem a karbantartási költségeket is. Az említett kenőanyagok bár drágábbak hagyományos társaiknál, használatuk esetén az olajat sokkal ritkábban kell cserélni. Sőt, sok esetben elég az üzemelés során a termék jellegéből fakadó kisebb mennyiségű elhordást utántölteni, amin felül lényegesen meg lehet hosszabbítani az olajcsere periódusokat is.” – folytatja Tamás Tamás.

Miért nem vált minden cég a fenti olajra és energiamegtakarítási lehetőségre? Kepka György szerint ennek három fő oka van. Egyrészt még viszonylag friss az energia áremelkedés, sok a bizonytalanságot fokozó tényező, így számos cég stratégiája egyelőre a kivárás. Másrészt, a kenőolaj egy bizalmi termék, nehezen váltanak beszállítót a cégek. Harmadrészt pedig egy ilyen váltás komoly műszaki hátteret igényel, alapos vizsgálatokkal alátámasztva.

A változáshoz idő kell

A szakértők egyetértenek abban, hogy az említett hidraulikaolaj használata és minden más energiahatékonyság-növelő megoldás iránt a piacon jelentős a nyitottság. Ez pedig idővel a keresletben is meg fog mutatkozni zöld megoldásokat kereső cégeknél.

https://orbico-kenoanyagok.hu/hu/kenoanyagok/ipar