Rali ob - Új navigátorral indul Turán Frigyes az idei szezonban

Budapest, 2022. február 9., szerda (MTI) - Farnadi Ágnes személyében új navigátorral áll rajthoz a rali országos bajnokság idei szezonjában Turán Frigyes, aki 2020-ban abszolútban ezüstérmes, az RC2 kategóriában pedig magyar bajnok lett.
 
A 48 éves versenyző az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta: korábbi navigátora, Bagaméri László tavaly döntött úgy, hogy nem tudja vállalni a folytatást, ezt követően kérte fel Turán Farnadit, akivel 2017-ben már versenyeztek együtt.
 
"Optimista vagyok a közös munkát illetően, a célunk pedig, mint mindig, a bajnoki cím, ez motivál mindkettőnket" - mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, hozzátéve, hogy elsősorban szeretnének megfelelni a támogatóknak és a szurkolóknak.
 
"Először az orfűi tesztversenyen ülünk majd együtt az autóban március 19-én, rá egy hétre pedig már jön az első ob-futam Salgótarjánban" - nyilatkozta Turán, aki az idén is egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indul.
 
"Ez az autó tavaly is nagyon ütőképes volt, ebben az évben viszont már a saját csapatunk készíti fel, és kaptunk segítséget a Volkswagentől is, amellyel igyekszünk élni" - jelentette ki a versenyző.
 
Farnadi Ágnes elmondta, korábban is szóba került már, hogy jó lenne újra együtt versenyezniük, ezért nem sokat gondolkodott, amikor megkapta a felkérést.
 
"Nem sok olyan pilóta van, aki mellé szívesen beülnék újra, de Frici köztük van, és sokat segít az is, hogy őt és a csapatot is jól ismerem már korábbról" - nyilatkozta a régi-új navigátor, aki úgy fogalmazott: a technikai sportágakban mindig nehéz előre jósolni az eredményesség szempontjából, de teljes mértékben optimistán várja a szezont.
 
A rali ob 2022-es idénye március 25-26-án rajtol Salgótarjánban, majd a tervek szerint további hat versenyt rendeznek, az utolsót november közepén a Zemplénben és környékén.